Két kerék elöl, egy hátul, rajta egy rémülten-boldogan kapaszkodó ember: ez a Can-Am Ryker

Se nem motor, se nem autó, se nem trike: a Can-Am Ryker valami egészen különleges módja a kerekeken való közlekedésnek. Újra kell tanulni rajta vezetni, de utána nagyon jó tud lenni.

Az egész azzal kezdődött, hogy majdnem nekimentem vele a saját kocsimnak. Ráültem, rápattintottam a slusszkulcsot helyettesítő műanyag immobilisert a tartójára, megnyomtam az indítógombot, picit meghúztam a gázt. A háromhengeres, 900-as Rotax-motor a variátoros, klasszikus fokozatmentes automata robogóváltón keresztül finoman kezdte fordítani a hátsó kereket, a Ryker elindult, én pedig a kocsim irányába kormányoztam a két első kereket a hazai importőr telephelyi parkolójában. Simán ment minden, amíg meg nem kellett volna állni.

A jobb kezem kétségbeesetten markolászta a levegőt, de nem volt ott semmi. Minden motoron a gázmarkolat előtt van a fékkar- csak hát a Ryker nem motor. Jött a Frédi-Béni módszer: cipőtalpas fékezéssel a murván épp sikerült nem eltörnöm a lábam azzal, hogy beszorítom a lábtartó alá a 279 kilós gép plusz a saját száz kilós tömegem tehetetlenségének útjába, hanem volt kifutás elcsiszatolni a mozgási energiát még pont az autóba koppanás előtt. Leizzadtam, pedig még el sem indultam, csak a cuccaimért gurultam oda az autóhoz a tesztjárművel. Jézusmária, mi lesz még itt?

Az lett, hogy szépen lassan kitapasztaltam, miben is más a Can-Am Ryker, mint egy motorkerékpár, illetve egy autó. Mindenben.

A fék (kombinált első-hátsó, ABS-es) a jobb oldali pedállal működtethető. Az irányváltó egy kar a bal láb előtt, de inkább kézzel előre nyúlva érdemes átkapcsolni rükverchez (mert a Ryker tolatni is tud). A kormányzás olyan, mint egy autónál, a két, kettős keresztlengőkaros, kisautós méretű első kerekeket fordítjuk, de a kormány mégis motorkormány, nagyon közvetlen és gyors. És jó nehéz, mert szervó persze nincs.

A minimalista kijelzőn remekül látszanak a legfontosabb információk. Az ECO, Sport és a driftelős Rally üzemmódok a bal oldali gombbal kapcsolhatók

Az a fura kis kar a rögzítőfék karja, a kulcsos zár pedig ezt a rögzítőféket reteszeli. Ez védi a Rykert az ellopástól a motoros kormányzár helyett

Az ott elöl az irányváltó kar: hátrahúzom, rükverc, előretolom, a Ryker is előre indul el gázadásra

Kanyarban bedőléssel nem lehet kormányozni, a testsúly áthelyezése nem befolyásolja a haladási irányt. Ugyanakkor mégis egyfolytában dőlni és egyensúlyozni kell, mert a Ryker és lovasa menetdinamikai szempontból külön életet él. Jó is a „lovas” szó: még az általam ismert járművek közül a ló az, amire a leginkább hasonlít ennek a fura masinának a viselkedése. Saját akarat van, úgy izeg-mozog, ahogy neki jó, az ember dolga pedig az, hogy közben tartsa magát és folyamatosan alkalmazkodjon.

Az egy szem hátsó kerék mindig leköveti a magyar utakon oly gyakori hosszanti nyomvályúkat, kiöblösödéseket, púpokat. Ez pedig azzal jár, hogy a nyereg folyton csóvál, időnként kimondottan rángat jobbra-balra, amit két módon lehet kiküszöbölni. Az egyik, hogy lassan megyünk, de ez uncsi. A másik, hogy ezt a mozgást aktívan, a sajt emberi testünket dolgoztatva kompenzáljuk. Ehhez combból, lábszárból érdemes szorítani, a felsőtesttel mindig tudatosan próbálni kell követni a gépet, a kormányba kapaszkodni pedig, bármilyen erős is erre az inger, tilos. Az érzékeny gázmarkolat és persze maga a kormány nem arra való, hogy azon lógjunk; ezeket finoman kell fogni, szinte csak érinteni, és akkor lehet finoman irányítani is a Rykert.

Az utasülés meglepően kényelmes és mivel az utas úgyis a pilótába kapaszkodik, hátul ülni közel nem olyan munkás és stresszes, mint vezetni. Sőt: a háromkerekes stabilitás miatt a félősebb utasok a Rykeren inkább biztonságban érzik magukat, mint egy motoron

A csomagtartóban a mobil, egy pénztárca és egy pár kesztyű fér el, a bukónak, dzsekinek nincs hely - csak ha feldobozoljuk a gépet

A forró dob talán egy centire sincs a hátsó gumitól, de a Can-Am mérnökei biztosan tudták, mit csinálnak, amikor ezt így tervezték meg

Szürreális az egész, de úgy másfél nap után egész jól ment, a pánik pedig szép lassan átváltott kíváncsiságba. Oké, megszelídítettem, már nem akar ledobni, nézzük, mit tud, hol vannak a határok! Kiderült, hogy ha sikerül függetleníteni egymástól az egyensúlyozó testemet és az irányító karjaimat, egészen messze. Az autópályatempó és még egy kicsi (160 körül van a vége) gyorsan elérhető és tartható a 82 lóerős motorral, de kanyarodni is meglepően gyorsan lehet, ha az életünkért rettegés helyett már oda tudunk figyelni a gépre. Oda is kell, főleg, ha van motoros rutinunk.

A Ryker majdnem olyan széles, mint egy autó, tehát ha úgy próbáljuk venni az íveket, mint egy motorral, akkor a belső kerék folyton át fog csúszkálni a szembesávba.

Ezt is meg kell szokni, és nem szabad megfeledkezni róla tolatáskor sem, nehogy a kapu  szélébe akasszuk valamelyik messzire kinyúló első kereket, miközben a hátul már csak motornyi széles testet navigáljuk be a garázsba. Igen: amikor már azt hittem, hogy megszoktam a gépet, mindig jött valami mókás élethelyzet, ami bebizonyította, hogy nem, még nem.

Jó sok és erős lámpa van a Rykeren, látszik és és látni is lehet róla

A Ryker amúgy akkor kezd élni igazán, ha találunk vele egy murvás utat.

A száraz aszfalton túl jól tapadó 205-ös hátsó gumi murván (vagy vizes fehér aszfalton, az is nagyon vicces!) porban, vízen, kavicson végre elkezd úgy csúszkálni, ahogy kell. Ilyen körülmények között érdemes átkapcsolni Rally módba a menüben, hogy az amúgy hála istennek nagyon érzékeny kipörgésgátló engedjen végre játszani, és ilyenkor jön az igazán boldog kúszás-mászás, driftelgetés a Rykerrel. Ez már tényleg hatalmas élmény és valahogy a sajátságos se nem motoros, se nem autós dinamika is sokkal jobban érezhető és élvezhető ilyenkor, mint kint a forgalomban, nagy sebességnél.

A fura trike gyártója a kanadai Bombardier repülőgép-gyártó egzotikus járműveket készítő leányvállalata, a BRP. RP, mint Recreational Products, szabadidős termékek: motoros szánok, quadok, jetskik és ilyen triciklik. A Ryker is inkább hobbieszköz, mint közúti jármű, de azért van néhány vásárlói csoport, akik számára hétköznapi jövés-menésre is ez az ideális. A három kerék adta stabilitás például mozgássérülteknek is megadhatja a motorozáshoz hasonló élményt. Van, aki a Ryker különleges megjelenését, megunhatatlan és utánozhatatlan antréját élvezi minden alkalommal, amikor ezzel a csodabogárral megérkezik valahova. Mások pedig komoly túrákat nyomnak a hátsó ülés helyére szerelt csomagtartóval olyan utakon, ahol elég kevesen járnak ahhoz, hogy ne legyen zavaró az autónyi szélesség a motoros szellős, esős, illatos szabadság mellé.

A háromkerekű Can-Am-ekkel (a Rykerrel és nagyobb tesójával, a Spyderrel) kapcsolatos alapvető klisé, hogy ezek a járművek kiválóan egyesítik az autó és a motorkerékpár összes hátrányát. Egy hét rykerezés után azt mondhatom: ez messze nem a teljes igazság, mert ezeknek a gépeknek egyrészt vannak teljesen egyedi, saját hátrányaik is, ugyanakkor olyan különleges élményt és izgalmakat és képesek adni, amit sem az autóktól, sem a motoroktól nem lehet megkapni. Lottóötösös álomgarázsom új taggal bővült. Ha minden játékot megvehetnék, amit csak akarok, a két- és négykerekű dolgok között ott lenne a helye ennek a háromkerekűnek is.